Horváth Tanoda Kft

Deutsch English
Győr Kapuvár Sopron www.horvathtanoda.hu

Céginformációk

Rövid történelmi áttekintő:

1995

Kapuvári iskola Társas vállalkozás formájában megkezdte működését a Horváth Autósiskola segédmotorkerékpár "M", motorkerékpár " A", és személygépkocsi "B" képzéssel! Az iskola vezetője Horváth Jánosné.

1996.

Az iskola egyéni vállalkozás formájában folytatja tevékenységét. Képzési körünk tehergépkocsi "C", nehézpótkocsi "C+E", mezőgazdasági vontató "Mgv" ("T") kategóriákkal bővült.

1997.

Nemzetközi árufuvarozókat, autóbuszvezetőket valamint árufuvarozó vállalkozókat is képezhetünk. Még ebben az évben könnyű és nehézgépkezelő, motorfűrészkezelő és fakitermelő szakképesítést is szereztünk.

1998.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaügyi Központtól megkaptuk első tanúsítványunkat. Az év folyamán autóbusz "D" képzési engedélyt szereztünk.

1999.

Megkaptuk a járművezető-képző szakoktatók képzését, ami a szakterületünk csúcsát jelentette.

2000.

Novemberben ISO 9002 tanúsítványt szereztünk, amit évente felügyeleti auditokkal hosszabbítunk.

2001.

Áprilisában a Közlekedési Felügyelet megbízta az iskolát szakoktatók és iskolavezetők éves továbbképzésével is.

2002.

Minőségi és eredményes képzésünkkel elérkezettnek láttuk az időt, hogy terjeszkedjünk.

2003.

Győri terem A Kapuvári központ után Győrben is létrejött a Horváth Autósiskola. Ez év júliusában elértük, akkreditált felnőttképzési intézménnyé nyilvánították az iskolát.

2004.

Az egyéni vállalkozás jogutódlással egyéni céggé alakult, így a teljes nevünk Horváth Járművezető-képző Iskola Kft.

2005.

Kapuvár és Győr után megnyitottuk harmadik iskolánkat a festői szépségű Észak Balatoni Révfülöpön.

2006.

Sikeres pályázatunk eredményeképpen elértük, hogy könnyűgépkezelői tanfolyamunk 80%-ban államilag finanszírozott!

2007.

Smink & Drive Iskolánk csatlakozott a Smink & Drive programhoz, melynek segítségével Hölgy tanulóinknak szeretnénk még inkább kedvezni! Újabb sikeres pályázatokkal elértük, hogy hallgatóink akár 100%-os állami támogatással szerezhessenek szakmát.

2008.

Bővült szaktanfolyami kínálatunk! Tűzvédelmi szaktanfolyamok az A és a B tűzveszélyességi osztályba, a propán-bután gáz lefejtését, töltését, kiszolgálását végzők valamint a hegesztők és nyílt lánggal járó munkát végzők részére.

2009.

Szimulátoros oktatás Országos szinten is egyedülálló minőségű oktató szimulátorunk segítségével megkezdtük az autóbuszos szaktanfolyamok alap- és továbbképzését. Amennyiben különböző út- és időjárási viszonyok között szeretné tesztelni magát, próbálja ki szimulátorunkat. Nagyon büszkék vagyunk elért eredményeinkre, de a jól "kiképzett" tanulóink visszajelzései és az illetékes hatóságok kimutatásai az igazi megmérettetés.

2010.

Bővült szaktanfolyami kínálatunk! Megkezdtük vadász, vadtenyésztő valamint méhészek OKJ szintű képzését. Úmvp alapú támogatásokkal, egyes képzéseink költségei, 100 %-ban visszaigényelhetőek.

2011.

Országos vizsgaszervezői jogosultságot szerzett az iskola. Ennek eredményeként, 16 féle szakképesítésben, szakmai vizsga szervezésére van engedélyünk. A névváltozatást szükségesnek láttuk: új nevünk Horváth Tanoda Oktató és Vizsgaközpont Kft., röviden Horváth Tanoda Kft.



Véleménye illetve javaslata fontos számunkra. Ezért kérjük, írja meg nekünk!

Köszönjük a megtisztelő bizalmát, hogy ellátogatott weboldalunkra.


Horváth Tanoda Oktató és Vizsgaközpont Kft.

Rövidített név: HORVÁTH TANODA KFT.
Cím: 9330 Kapuvár, Kossuth L. u. 17.
Tel: 96/241-527, 30/2161-200
Fax: 96/240-457
www.horvathtanoda.hu

Cégformája: KFT
Cégjegyzék száma: 08-09-011763
Intézmény akkreditációs lajstromszám: 0192
GY-M-S Megyei Munkaügyi Központ nyilvántartási száma: 08-0042-04
Iskolavezető: Horváth Jánosné
Ügyfélfogadás helye: Kapuvár, Kossuth L. u. 17.
Tel: 96/241-527
Fax: 96/240-457
Ideje: hétfő - péntek: 8°° - 11°°, 12°° - 16°°
Iskolavezető ügyfélfogadás ideje: telefonon történő előzetes egyeztetés alapján

Telephely címe: Győr, Bisinger sétány 10.
Tel és Fax: 96/417-137, 30/9699-577
Ideje: hétfő - péntek 10°° - 16°°

Felügyeleti szervünk:
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal
Közlekedési Felügyelősége
Győr, Tatai u. 3.
Tel.: 96/511-810
Fax: 96/511-841
www.nkh.hu

Támogatott képzéseink
Központjaink
Kapuvár
  • Kapuvár, Kossuth L. u. 17.
  • Tel.: +36 96/241-527
  • Fax: +36 96/240-457
  • Mobil: +36 30/2161-200
  • Email: kapuvar@horvathtanoda.hu
Partnereink

© 2011. Horváth Tanoda Kapuvár - Minden jog fenntartva.